beyou
Blog

#009

2017.04.29. 00:00, beyou

Döbbentem jöttem ki a vizsgálóból. Egyrészt azért, mert végre volt valami felmutatható a kezemben, hogy nem bolondultam meg, a fizikai fájdalmaim valósak (nincs köze a pánikbetegséghez). Másrészt azért, mert tudtam ez a lelet további vizsgálatokat tett szükségessé az egészségem érdekében. Furcsa, mert épp egy rossz hírt kaptam, a mentális gyengeségemnek nyoma sem volt. Annyira lekötötte a figyelmem az elmúlt fél óra eredménye, hogy sem az utazás során, sem a tömegben még fel sem merült a pánik jele. Itt még ugye ha jelentkezett is volna, az épp felfedezett betegségnek tudtam volna be. Persze, nem kellett sokat várnom, pár nap múlva jött is az újabb, immár még erősebb stressz helyzet.

#008

2017.04.28. 00:00, beyou

Azt hiszem, nem árulok egy nagy titkot azzal, hogy csalódott voltam. Persze így már, hogy tudom, hova és mikén jutottam el később nem bánom azt, hogy lemaradtam erről a munkalehetőségről, de akkor hihetetlenül zavart. Az idő lassan telt, a közérzetem napról napra rosszabb lett, már egy-egy reggel is rosszulléttel indult. Ritka rossz érzés úgy ébredni, hogy már görcsben van az ember gyomra és nem érti miért. Lassan, de eljött az a bűvös időpont, és már csak arra emlékszem mennyire fulladás érzetem volt a váróteremben. Mindenhol emberek, ablak nélküli falak, talán csak a fehér csempe volt megnyugtató. Mintha csak tegnap lett volna, annyira élénken él bennem, ahogy csak néztem ülve a lábaim elé, és a külső hangok egyre tompábban voltak a figyelmem központjában, és csak azt tudtam, nem érzem magam jól itt és most. Szerencsére szólítottak...

#007

2017.04.27. 00:00, beyou

Addig, amíg telt az az egy hónap, egyre több alkalommal kapott el a rosszullét, valamikor ilyenkor kezdett gyökeret ásni bennem az egész fekete maszlag. Ebben az időben volt, hogy jelentkeztem egy álláshirdetésre, melynek a munkaköre nem feltétlenül volt megegyező az elképzeléseimmel, de a fizetése annál inkább kecsegtetőbb volt pályakezdőként. Egy izgulós interjút letudtam komolyabb pánik nélkül, és olyan jól alakult minden, hogy már másnap hívtak, hogy fel is vennének. Jött a bökkenő, miszerint két hónap szigorú és fix betanulással egybekötött próbaidő volt az elvárás. Ez azzal járt, hogy minden hétköznap a szokásos munkaidőben bent kell az újaknak lenni, a hiányzás kizárt. Nagyon szerettem volna ezt az állást, büszkeséggel töltött el, hogy az első interjúm az életben ilyen jól sikerült. Viszont nem vállalhattam el, mert tudtam, hogy a végére kell járni, hogy mi is folyik a testemben, így nem merülhetett fel az esedékes időpontom lemondása, elhalasztása. Dühös lettem. Az életre. Ad, és elvesz. Hatalmas csalódás volt. Ha azt vesszük ez volt  pánikbetegség első áldozata az életemből, még ha ki is derült, hogy nem csak mentális gyengeség uralkodott az időben rajtam, hanem bizony más komoly gondok is őrölték kerekeiket a szervezeteimben. Erről viszont majd később...

#006

2017.04.26. 00:00, beyou

Legutóbbi rosszullétem után az utam egyenesen az orvosomhoz vezetett, elég dühös idegállapotban, mondván, hogy könnyelműen vette a panaszaim. Szabadsága lévén egy helyettes orvos rendelt helyette, és talán ez volt az én nagy szerencsém, ugyanis rég nem kaptam olyan alapos kikérdezést és vizsgálatot egy háziorvostól. Itt ugye a fizikai fájdalmakra koncentráltam, úgy gondoltam, minden abból gyökerezik. Továbbutalt pár vizsgálatra, többek között egy olyanra, amire több, mint egy hónapot kellett várnom, de legalább úgy indultam haza elindultunk valamerre.

#005

2017.04.25. 00:00, beyou

A szabadság édes íze mellett egyre többször jelentkeztek a rosszullétek, igaz ezek még mindig a fizikai fájdalmakra koncentráltak főként, de enyhe zavart éreztem már más téren is. Nehezítették a mindennapjaim, aggódtam, de ez még mindig a vihar előtti csend volt.

Egyik nap nagybevásárlást terveztünk, így már délelőtt utunknak indultunk. Ahogy a buszra vártunk, már a megállóban furcsa érzés kapott el hirtelen a fájdalom helyébe lépett egy szokatlan, de már ismert, nyomasztó állapot. Felszállva a buszra, a lépcsőn lépkedve, eszembe jutott honnan is ismerős... ugyan ezt tapasztaltam, amikor legutóbb az iskolához tartottam. Nem kellett több, felelevenedtek a képek, hogy mennyire gyötrelmesen is éreztem magam, és már tompultak is el a hangok, a levegő kevésnek bizonyult, a gyomrom görcsberándult. Jelezném, amíg egy megállót megteszünk a busszal, nem lehet több kettő percnél, ez a távolság nekem mégis óráknak tűnt. Nem bírtam. Ahogy kinyíltak az ajtók, az elsők között szálltam le, jobban lét reményében. Immár másodszor az elmúlt hetekben. Rossz döntés volt. Nagyon rossz. Ugyan megkaptam a fellélegzést, és akkor ugyan még nem tudtam, hisz nem is gyanakodtam, hogy mi állhat a háttérben, de az agyam összekötötte a menekülést a megoldással, az utazást pedig a pokollal. Innentől pedig már csak rosszabb lett.

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 
Story

Évekkel ezelőtt történt, amikor egy nap összeszűkült a világ, nyomasztónak éreztem a környezetem és legszívesebben csak menekültem volna. Gyengeségem miatt meg is tettem, és ez volt életem legrosszabb döntése, mert ezzel megindultam a leejtőn. Ma viszont már önerőmből erősebb és függetlenebb vagyok, mint bármikor és nem engedem többet, hogy a saját elmém építsen számomra börtönt. Most visszatérek az időben, és elmesélem, hogyan is szálltam szembe a pánikbetegségemmel.